Igazán nem szeretném összecsapni a világot, ezért egyelõre csak egy meglehetõsen rövid leírást mellékelek itt, mindazok örömére, akik sürgették a játék helyszínének megjelenését. A részletek kidolgozása sok idõmbe fog telni, s ebben kérem leginkább a segítséged. Bármi gondolatod támad a világgal kapcsolatban, érted, bármi (!!!), légy szíves, oszd meg velem! Köszi!

Terveim szerint a különálló szilánkokat, hinteket, morzsákat az Öblönybe fogom összeönteni, s ha egy kerek sztori kialakul valahogy belõlük (pl. megálmodom, netán elküldöd nekem elképzeléseid), összeállítom eggyé az egészet. Akkor sort kerítek e rovat s az Öblöny likvidációjára, s e helyütt egy szép, részletes világleírást találsz majd.

Lesz itt részletesebben írva minden fajról, fõleg legendák (különösen, ha küldesz), meg egy (?) térkép is, ami rajzolás alatt áll, viszont a nevekkel mindig gondban voltam, s az elnevezések hiányoznak róla, de majd megoldom (akár ebben is segíthetsz - ha érdekes elnevezéseket találsz (pl. Sziget), az azért van, mert ezeknek még találni kell valami jól csengõ nevet). Addig is, íme nagy vonalakban a történet, avagy mi minden történt azelõtt, hogy a játékosok kalandozásra adták volna fejüket. (A *** azt jelenti: itt olyan rész jön, ami még részletesebb kidolgozásra szorul (HELP!!))

A szárazföldek nagy részét kitevõ három, szinte összefüggõ kontinensen (melyek közt egy nagy beltenger nyaldossa mindhármuk partjait, nehány apró szigettel pöttyözve) élõ népek szorgalmasan építgették birodalmaikat, s kisebb-nagyobb vitákon s háborúkon kívül egyéb gondjuk nem volt; életük csakúgy folyt, mint a más fantasy ihletésû világokon élõké.

Volt azonban egy kalandor hajós, a merész Yeonar, aki határozottan állította, hogy a három földrészen kívül máshol is van még jelentõsebb kiterjedésû földdarab. A tudósok nyíltan nevettek balga elképzelésein, még ilyen marhaságot, ki hallott már ennél komolytalanabb elképzelést. Yeonar nem hagyta annyiban, expedíciót szervezett, s elindult -a mások szerint öngyilkos- útján, mely során 5 jól felszerelt hajóval próbálta megkeresni az ismeretlen szigetet.

Még 4 hónapig bolyongtak a tengeren, miután könnyes búcsút vettek a parton családjaiktól a jól fizetett matrózok, kiknek Yeonar fût-fát ígért, ha vele tartanak, amikor hirtelen feltûnt elõttük egy igen széles part. Mindenki meglepõdõtt, csak a kapitány mosolygott elégedetten. Örömujjongások közepette kikötöttek, s szétkóboroltak felderíteni a környéket.

Így történt, hogy Rube, a gonosz és kegyetlen mágus alattvalói összefutottak velük, s igencsak meglepõdtek rajta, honnan kerültek elõ a tengerészek, hiszen mindenki tudta köztük, hogy a szigeten kívül nincs még egy föld, ahol emberek élhetnének. Hogy kivívják mesterük tetszését, s új tudományokkal gazdagodjanak, gyorsan elfogták a gyanútlan s barátságos matrózokat, s Rube kastélyába hurcolták õket, aki igencsak megdöbbent szolgái beszámolója hallatán.

Nem kellett sok idõ ahhoz, hogy mindent részletesen kiszedjen foglyaiból, mielõtt rettenetes halálba küldte volna õket, s eltûnõdve a hallottakon, arra jutott, hogy meg kell hódítania azt a három kontinenst. Megszervezte a sereget, s borzasztó flottájával elindult azon irányba, amerre a földrészeket tudta. Mikor partot értek, elkezdte a Legnagyobb Háborút, amit a Kontinensek lakói valaha is láttak.

***

S sor került a Végsõ Csatákra. Ugyanabban az idõben 2 helyen csaptak össze a Kontinensek és a Sziget seregei. A Déli Kontinensen a harcosok rohamoztak egymásra, az Északi Kontinensen a mágusok bonyolódtak harcba, s itt volt Rube is, hogy saját erejével segítse tanítványait. Bár a Kontinensek népei többen voltak, Rube szörnyei szinte legyõzhetetlenek voltak. S mégis sikerült gyõzedelmeskedni felettük - délen.

Északon azonban a Természet vetett véget a mészárlásnak. Olyan rengeteg mágikus energia gyülemlett fel viszonylag kis helyen rövid idõ alatt, hogy a levegõ teljesen megsûrûsödött, beborult az ég, hurrikán söpört végig a tájon s villámok cikáztak az égen. Mindez nem volt azonban elég az õrjöngõ csata megfékezéséhez. S az újabb mágia hatására beköszöntött a Káosz.

Elsõ jeleként az egész csatatér vakító ragyogásba burkolózott, majd egy hatalmas erejû robbanás darabjaira szaggatta a küzdõ feleket. Azonban Rube túlélte. Látván emberei halálát s a leküzdhetetlen ítéletidõt, egy Kapu idézésével meglépett volna a színrõl, vissza a Szigeti kastélya biztonságába, ám az újabb mágia már túlontúl sok volt a Természetnek, s a csatamezõn felgyülemlett energia mind kisült, s 2 dolog történt ekkor.

A Kapu megjelent. Ám nem a Kastélyba vezetett, s ami még inkább meglepte Rube-ot: rengeteg más Kapu is nyílt, mind különbözõ megmagyarázhatatlan, félelmetes, olykor lidércesen hátborzongató helyre. Rube pánikba esett, s menekülni próbált, de belebukdácsolt egy abban a pillanatban nyíló Kapuba. Hogy hová tûnt, senki sem tudja.

Ezzel egyidõben a levegõben rózsaszínû köd kezdett el gomolyogni, s lassan összeállt egy sûrû felleggé, mely nem emelkedett fel a földrõl. S elindult egy irányba, függetlenül a széltõl vagy más környezeti hatásoktól. Késõbb lakott területekre is eltévedt, s hihetetlen jelenségek kísérték. Még mielõtt megjelent volna a horizonton, az összes fizikai, kémiai s egyéb tudományos szabály felborult. A legelképzelhetetlenebb dolgok mentek végbe, némelyek örökre megmaradtak, némelyek elmúltak a Köd távoztával. De aki véletlen beletévedt magába a Ködbe, azt sosem látták viszont, s csak találgatni tudtak, mi lett velük.

Ezzel véget ért a Legnagyobb Háború, de bár mindez évszázadokkal ezelõtt történt, a Köd máig vándorol a mezõkön. Tudósok megfigyelték, hogy a településeket elkerüli, s leginkább azokra a dolgokra van hatással, amik a véletlenen múlnak, s rettenetes mértékben eltorzítja azokat. Például a tûz füstje összeállt egy gömbbé a Köd közeledtekor, s elgurult Kelet felé, a Beltenger irányába. Az is gyakran megesett, hogy néhány lehullott alma visszaugrott az ágra, ahonnan anno leesett. S ennek alapján A Véletlennek nevezték el, s habár már nem rettegnek tõle annyira, mint megjelenésekor, igyekeznek minél távolabb tartózkodni tõle, ami nem mindig sikerül, mert teljesen kiszámíthatatlan, mikor merre indul.

Kapuk pedig azóta is nyílnak, a Kontinensek minden táján, s néhány perc, óra, nap, hét múlva becsukódnak, vagy éppen örökre (?) ottmaradnak. Hogy hová vezetnek, az örök rejtély marad, az viszont tény, hogy mind máshova. Elõfordult már, hogy pár ember lépett ki belõlük, akiknek karja ezüstösen csillogott, s egy fémdobozból gyilkos záport zúdítottak a környéken állókra, de szerencsére egy idõ után csak kattogott a dobozuk, s akkor már könnyû volt mágia útján harcképtelenné tenni õket (ami egyébként teljesen normálisan mûködik mostanában, csak ritkán fordul elõ, hogy valami abszolút nem úgy sül el, mint azt a varázsló szándékozta, de fõleg akkor, ha a Véletlen a közelben van). Olyanról is szólnak a krónikák, hogy néhány furcsa öltözékû, ám elegáns férfi lépett elõ egy, a hátuk mögött nyomban bezáródó Kapuból, s bár látszott rajtuk, hogy végtelenül zavarodottak, boldogságukban könnyeket hullattak s egy Cthulhu nevû illetõt emlegettek, aki állítólag éppen üldözte õket.

A másik meghatározó esemény a világ történetében az volt, hogy a Föld nevû bolygó felderítõ ûrhajói éppen az eme Kontinenseket tartalmazó égitest mellett lépett ki a Hiperûrbõl. Értelmes lényeket kerestek, s úgy látták, végre megtalálták szerencséjüket, mert szenzoraik nagy mennyiségû Élet jelenlétét érzékelték a bolygón. Pezsgõt bontottak, s felderítõ droidjaik eredményét megkapva nagyszabású tervek kezdtek körvonalazódni fejükben. Kihasználva, hogy az itteni emberek még csak a korai feudalizmus szintjén állnak, akár istenként is tisztelhetik õket, ha megjelennek, s XXII. századi technikájukkal menõzve ámulatba ejtik a barbár népeket. Balszerencséjükre Maghya mellett sikerült landolniuk. Eme város nevezetessége pedig, hogy a Véletlen a legtöbbet ezen a környéken jár, mivel itt a legnagyobb mértékû a mágia használata. Szinte minden lakos amatõr szinten ûzi a mágiát: az utcaseprõ ujjait mozgatva ül a fa árnyékában, miközben seprûje összegyûjti a szemetet, a lusta fogadós pedig egy legyintéssel emeli le a polcról a kívánt italt. Ebbõl következõen ez a legtisztább, legrendesebb város a világon, ám lakói majdnem mind elhízott, gazdag emberek, s csak igazán kevesen vannak köztük, akik profi mágiahasználónak mondhatnák magukat.

Õszinte sajnálatukra azonban ezen kevesek egyikének jelenlétében sétáltak be büszkén, kihúzott háttal, kidüllesztett mellkassal a városba. Amikor úgy vélték, kellõen sok szempár mered rájuk, bekapcsolták antigravitációs övüket, s felsõbbrendû fizimiskával lebegni kezdtek a tömeg fölött. A gyülekezet egy ideig bambán nézte õket, majd vállat vontak, s õk is felemelkedtek a lebegõve, gondolván, újabban ez a divat. A földiek arcán döbbenet suhant át, s leszálltak a fellegekbõl. Elõvették a 'B' tervet, mely 'Megfélemlítés' fedõnéven volt ismert köztük, s elõhúzván lézerpisztolyaikat, parádés lövöldözésbe kezdtek, s 20 lövéssel kidöntöttek egy közeli fát. Várakozóan, s magabiztos vigyorral révedtek a csõdületre. Ekkor lépett elõ a vén mágus, akit mindenki tisztelt a környéken, s lendületbõl tûzgömböt formált tenyerei közé, majd elhajította, s az egy sziklával találkozva akkorát robbant, hogy a kõdarab eltûnt, csak homok maradt belõle. A földiek ijedten menekültek vissza ûrhajóikba, s felderítõ droidjaikat szervízbe küldték.

***

Késõbb belátták a földiek is, hogy ezen a bolygón a fejlõdés abszolút nem abba az irányba folyik, mint a Földön. Egy ûrbázist telepítettek nem messze, de csak megfigyelés céljából, s rengeteg tudós gyûlt itt össze. Törvény született arról, hogy tilos beleavatkozni más, értelmes civilizációk történelmébe, s aki e szabályt áthágta, akár életfogytiglani börtönbüntetésre is számíthatott.

Egyes földi cégek hatalmas lehetõségeket láttak ebben az új bolygóban, az ásványokban gazdag hegyekre is fájt a foguk, így a sok fosztogató kalózon kívül a törvény tilalma ellenére néhány jármûkereskedõ megpróbált eladni egy-két antigravitációs suhanót, de a helybeliek képtelennek látszottak megtanulni helyes használatát. Mindenfelé robbanások jelezték az éppen hegyoldalnak száguldó õrülteket. Amikor pedig kezdtek elterjedni a lovagi tornákon az egymás felé történõ esztelen repülés és karambolozás, ami egyébként a lovagok elkerülhetetlen kihalásához vezetett, sürgõsen betiltották a Kontinenseken az efféle jármûvek használatát. Aki nem tartotta be a parancsot, az is kénytelen volt lemondani suhanójáról, mert az üzemanyag elfogyott, s a bolygó teljesen alkalmatlannak tûnt bármiféle utánpótlásra, az emberek meg nem segítettek a törvény miatt.

De az elvetemült kereskedõk nem adták fel: ezek után az egyszerû bicikli terjesztésével próbálkoztak. Az orkok királya, Ugrrúgh nagyon ötletesnek vélte a találmányt, s elhatározta, megtanulja, miként lehet kerekezni vele ("Ha annak az embernek olyan könnyen megy, igazán nem lehet nehéz!" felkiáltással). Ám sehogy sem tudott megállni a földön, s miután tizedszer pofára esett, szemfényvesztésnek könyvelte el a kereskedõ attrakcióját, s miután a bicikliárust felkoncolták, az egész törzsében (ami a világ orkjainak csaknem 70 %-át kitette) elrendelte, hogy ha biciklist látnak, verjék agyon. Érthetõ módon nem lett túl népszerû eszköz a bicikli sem, s csak nagyon kevesen mert&ek vállalkozni az öngyilkossággal vetekedõ bringázásra.)

A mellékesen említett kalózok és csempészek sorsa is hamar tragikussá vált, amikor a fõhadiszállásukat a Baziliszkuszok fészkében alapították meg. Amelyikõjük pedig történetesen nem volt ott azon az estén, amikor a hazatérõ lények egytõl egyik lemészárolták a töbieket, nem sokáig menekült, mert a szörnyek rájöttek, hogy a lézerfegyvernek igazán egzotikus és csodálatos íze van, ezért sehol sem lehetett nyugalma egy sugárvetõvel megátkozott kalóznak. A halott csempészek áruja még ma is megtalálható bizonyos helyeken, de hogy pontosan hol, arról inkább csak legendák szólnak.

Az ûrállomás személyzete pedig lassan megszokta, hogy a Véletlen révén támaszpontjukra tévedt váratlan és meglepett látogatókat mihamarabb visszaszállítsa a bolygóra korhû ruhába öltözött tudósaik és informátoraik társaságában.